'Még bőven tél volt,
mikor egy lány, kinek arca mint a hold
úgy ragyogta be a teret,
éppen előttem szelte át az úttestet.
A többi már homályos, sötét is volt
és már szomjas se voltam.
Csak a hit volt, mit magamnak adagoltam
minden este, mikor mind a két szemem azt leste
átszeli e teste az utat megint,
esetleg kezével felém legyint,
vagy észre se vesz, s járja tovább saját útját.
Már nyár van,
s a hitem elveszett e lányban,
azóta se hallom, azóta se látom,
de ameddig élek, addig én őt várom.'
